Egy ház tele tájképekkel és csendéletekkel. Egy ház, amelynek hatalmas ablakán keresztül a kommunizmus mementói, a blokkok látszanak. Egy ház, amelyben a melankólia ugyanúgy helyet kapott, mint a valóságosnak tetsző álomképek. Egy ház, amely bontásra vár…

„Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülthöz hagymát eszek. Mindenhez. A hagymához is hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.” Schneider Mátyás szállítmányozó mondja ezt Hippolytnak, az úri lakájnak, amikor már minden türelme elfogy.

Minden diktátor valahol egy bohóc. Eljátssza a demokrácia és a jól működő társadalom paródiáját. Egyszerre hordozza a nevetséges kisember és a közveszélyes őrült sajátosságait. És minden diktátor egy estimesével ringatja álomba a híveit, egy olyan mesével, amelyben ő a hős, aki újra és újra megmenti népét a gonosz sárkánytól.