Kulcsár Noémivel és társulatával lassan tíz éve tart az együttműködésünk, és két évvel ezelőtt határoztuk el, hogy közösen létrehozzuk a Sátántangó táncszínházi változatát a gyulai Várszínpadon. Az 1985-ös Sátántangó táncművészeti adaptációja egyszerre magától értetődő és hatalmas kihívás, hiszen a mozgás, a test kifejezőerejének felhasználásával úgy kell feldolgozni egy ikonikus irodalmi szöveget, hogy a létrejött előadás méltó legyen az Irodalmi Nobel-díjas alapanyaghoz.

Egy napsütötte olasz kisváros főterén járunk a hatvanas–hetvenes évek fordulóján, ahol a tenger illata, az örökzöld slágerek és a félreértések legalább olyan sűrűn keringenek, mint a szerelmi vágyak. A történetet a korszak legnagyobb olasz slágerei kísérik, amelyek hol lírai aláfestésként, hol szenvedélyes kommentárként szólalnak meg.

Keszekusza varázsló és Teszetosza manó barátaikkal – Pillangóval, Katicával, Szentjánosbogárral és a Hangyával együtt Kerekerdőben élnek. A biztonságot nyújtó varázslólak a tavaszi ébredés után felbolydul, ugyanis az erdőbe látogató emberek figyelmetlenségük miatt folyamatos galibát okoznak az ott lakóknak.