Kulcsár Noémivel és társulatával lassan tíz éve tart az együttműködésünk, és két évvel ezelőtt határoztuk el, hogy közösen létrehozzuk a Sátántangó táncszínházi változatát a gyulai Várszínpadon. Az 1985-ös Sátántangó táncművészeti adaptációja egyszerre magától értetődő és hatalmas kihívás, hiszen a mozgás, a test kifejezőerejének felhasználásával úgy kell feldolgozni egy ikonikus irodalmi szöveget, hogy a létrejött előadás méltó legyen az Irodalmi Nobel-díjas alapanyaghoz.

A történet az 1930-as években játszódik, ahol egy árvaként kolostorban nevelkedett apáca, nevelőnőnek szegődik egy hét gyermekét egyedül nevelő tengerész kapitány szolgálatába. Mária érkezésével életvidámság, zene és dal költözik a házba, de az élet és a történelem vihara közbeszól, a német megszállás elől az egész „család” menekülni kényszerül.

Egy ház tele tájképekkel és csendéletekkel. Egy ház, amelynek hatalmas ablakán keresztül a kommunizmus mementói, a blokkok látszanak. Egy ház, amelyben a melankólia ugyanúgy helyet kapott, mint a valóságosnak tetsző álomképek. Egy ház, amely bontásra vár…