A történet az 1930-as években játszódik, ahol egy árvaként kolostorban nevelkedett apáca, nevelőnőnek szegődik egy hét gyermekét egyedül nevelő tengerész kapitány szolgálatába. Mária érkezésével életvidámság, zene és dal költözik a házba, de az élet és a történelem vihara közbeszól, a német megszállás elől az egész „család” menekülni kényszerül.

„A valódi fenyegetés mintha a föld alól támadna rájuk, de forrása mindig bizonytalan; az ember egyszer csak ijesztőnek érzi a csöndet, nem mozdul, összekuporodik egy sarokban, ahol védelmet remél, a rágás gyötrelemmé, a nyelés kínná válik, azután már föl sem tűnik neki, hogy minden lelassul körülötte, egyre szűkül a tér, s e visszavonulásban végül bekövetkezik a legrettenetesebb: a mozdulatlanság.” (Sátántangó, részlet)