„Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülthöz hagymát eszek. Mindenhez. A hagymához is hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.” Schneider Mátyás szállítmányozó mondja ezt Hippolytnak, az úri lakájnak, amikor már minden türelme elfogy.

Egy ház tele tájképekkel és csendéletekkel. Egy ház, amelynek hatalmas ablakán keresztül a kommunizmus mementói, a blokkok látszanak. Egy ház, amelyben a melankólia ugyanúgy helyet kapott, mint a valóságosnak tetsző álomképek. Egy ház, amely bontásra vár…

„Vajon a színházlátogatók négyszáz évvel ezelőtt is ugyanazokon a poénokon kacagtak fel, mint mi manapság, s ugyanazoknál a fordulatoknál kaptak a homlokukhoz? Mit adhat nekünk ma egy négyszáz éves komédia? Mindenekelőtt nem árt, ha nevetünk rajta. Még szerencse, hogy a szerelem kifejezetten humoros dolgokra képes."